Ne sírj ha valaki szeret, mert a bánat megöli a szívedet. Szeresd azt, aki megérdemli, lehet titkon ő is ezt teszi. Ha az  életedben boldog akarsz lenni, előbb tanulj meg tűrni és  szenvedni. Olyat szeress, ki téged is szeret, hogy ne érje bánat a szívedet!

Hullik a könny, megjött a bánat. Nem nézi, nem kérdi tudja kit választ. Lehet az gazdag,  szegény vagy átlag, nemegyszer utolér mindenkit a bánat. Lecsap majd akkor, ha szerelmes az ember. Kínozza vagy megöli, fájdalmas könnyekkel. Nem érti s megkérdi mért éppen engem. De a bánat nem felel, csak elpusztít csendben.

Nem tudom miért, kedvesem, nem láthatlak, és ez megőrjít teljesen. Ha nem láthatlak minden nap, rosszul érzem magam, ha tehetném, rólad szólna minden egyes szavam. Nehéz úgy élni, hogy fáj a szívem nagyon. Nem leszek többet se hülye, se barom, legyél enyém szeretett egyetlenem, nem lehet irántad őszintébb szerelmem!

„Tudod mi a bánat?” „Ülni egy csendes szobában, és sírva várni, aki nem jön többet. Elutazni onnan, ahol boldog voltál és otthagyni a szívedet. Örökké szeretni azt, aki nem szeret téged. Könnyeket ragadni, mik szemedben égnek. Kergetni egy álmot és soha el nem érni. Csalódott szívvel mindig csak remélni. Megalázva írni könyörgő levelet, s sírdogálni, mert nem jön rá felelet. Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak. Rózsákat őrizni, melyek kifakultak. Hideg búcsúzáskor, forró csókot kérni. Mással látni őt, és nem visszanézni. Kacagni boldog, hazug lemondással, S otthon leborulni könnyes zokogással. Imádkozni át hosszú éjszakákat, hogy ő meg ne tudja mi is az a bánat.”